Korunk szennyezett levegője is hozzájárul, hogy a nyálkahártyánk folyamatos irritációnak legyenek kitéve, amit a száraz levegő csak ront, és elősegíti a kellemetlen jelenségek kialakulását, emellett a magas páratartalom káros a házak szerkezetére is.
Az optimális páratartalom mely a tömörfa bútoroknak is ideális: 20-22°C hőmérsékletű helyiségben 40-60% közötti relatív páratartalom mondható ideálisnak. A fűtési szezon beindulásával otthonunk levegőjének páratartalma jelentősen lecsökkenhet. Az általános vélekedés szerint a nappali levegője ideálisan 21 °C hőmérsékletű.
A hálószobában az alváshoz legideálisabb a 18-19 °C, a túl meleg levegőjű hálószoba rontja az alvás minőségét, nehezebb az elalvás, az alvás felületesebb lesz, a mikro ébredések és az éjszakai felriadások száma is megnövekszik, kisgyermekeknél, kiváltképpen csecsemőknél ennél pár fokkal magasabb hőmérséklet kívánatos.
A levegő relatív páratartalma azt az értéket fejezi ki, hogy a levegőben levő vízgőz tartalom hány százaléka annak a maximális vízgőz tartalomnak, amelyet a levegő az adott hőmérsékleten maximálisan befogadhat.
Ezért amikor szellőztetünk, az utcai (különben ott magas relatív páratartalmú) levegő a lakásba bekerülve fölmelegszik, és miközben úgynevezett abszolút páratartalma nem változik, a relatív páratartalma 20-30 százalékra csökken.
Allergénmentesítés: az egyik legfőbb allergiakiváltó tényező a poratka. A porszívózással még nem oldódik meg a kérdés, az ágyneműben is ottvan, valamint a gyerek kedvenc plüssállataiban is. A levegő nedvességtartalmának növelésével mérsékelhető a pollenek, szálló por koncentrációja, ezáltal ingerlő hatása.
Légúti panaszok: száraz környezetben a nyálkahártyák irritációja könnyen kialakulhat. Szemek szárazsága, torokkaparás, szájszárazság, köhögés.
Lakókörnyezet: fabútoraink és a parketta kiszáradhat, a növények hervadoznak.
A termék nagyon tetszik, és boldog vagyok, hogy ezt választottam. Beépítéssel, és szállítással nagyon elégedett vagyok, a két fiatalember akik szállították figyelmesek voltak.
MZSnéNagy örömünkre megérkezett tegnap a bútor. Köszönjük a precíz leszállítást, a két kedves kolléga udvarias, szolgálatkész hozzáállását és a bútor db-ok gyors felállítását.
K.GyulánéKöszönettel megkaptam a megrendelt bútort. Nagyon szép és jó a minősége. Gratulálok! Nagyon aranyos volt az ügyintéző és nagyon rendes volt a műszaki kolléga
H.FerencMegérkezett a megrendelt bútor. Nagyon megvagyok elégedve a bútor minőségével és a kiszállító személyek lelki ismeretes munkájával is. Kívánok a Pfiffer Bútor összes dolgozójának jó egészséget és minden jót az életben.
R.AnikóKedves Pfiffer Bútor! Minden elismerésem az Önöké! A leszállított bútorok csodálatosak. Családunk egy álma vált ma valóra! Üdvözlettel: Nagy család
Nagyné MagdolnaKedves Barbara, Kedves Lilla! Ma összeszerelték a csodálatos hálószobabútort. Minden várakozásunkat felülmúlta! Nagyon köszönöm a segítségüket és a szerelőknek a professzionális munkát! Külön köszönet az ajándékért, nagyon jól mutat az áthidalón.
L. LászlóKedves Barbara! Egy órája mentek el a szakemberek, mi pedig azóta is csak ülünk és tátott szájjal raktározzuk, amiben részünk van. Köszönünk mindent!
N.János